KERESÉS

Cikkek >> Érdekességek
Asztrológia-kozmetika III.
Share
iwiw

   2012-10-26
 

 

A Skorpió
 
Október 23.-án a Nap belépett a Skorpió jegyébe.
Vizes, szilárd jegy. A vizes jegyek általában érzelmesek, a Skorpió érzelmességét a Plútó tüzessége szenvedélyességgé varázsolja. A szilárd jegyekre általában jellemző a megtartás, stabilitás, esetleg stagnálás, a földi dolgok becsülése, de a kitartás, céltudatosság is.
 
 
Vonzódik a halálhoz, a lélek és a szellem harcol benne, állandó harcban állnak, de ő maga mégis belső nyugalomra törekszik. Legjobb kifejezés rá az, hogy „mély”. Mindig a dolgok mozgatórugóit keresi, fürkész, kutat, ás. A felszínesség nem az ő asztala. Épp ezért nagyon éles és nyers kritikus, de saját magával szemben is. Bűnbemerülés, vagy önmarcangolás, önostorozás váltakozhat benne. Kicsit nyugtalan lehet, keresi a feszültséget keltő helyzeteket. A Plútót (uralkodó bolygóját) a magnetizmussal is összefüggésbe hozzák, ez adja a Skorpió hatalmas vonzerejét. Ez, az előbb említett szenvedélyességgel párosulva már-már ellenállhatatlanná teszi. Hatalmas szexuális étvággyal és vonzerővel rendelkezik. Agresszív, határozott, és függetlenségre törekszik, fontos neki az önérvényesítés. Mint szilárd jegy, megbízható barát. De épp’ ilyen kitartó ellenség is. Ha megbántod, nem felejt, és amint alkalom adódik rá, visszavág. De csakúgy, mint a skorpió az életben, ő is gyakran túl nagyot csap. Mindez inkább belső bizonytalanságából ered, mert, mint minden vizes jegy, ő is könnyen megbántódik, azonban a Plútó adta intelligenciájával, előrelátásával, inkább megelőzi a helyzeteket. Az ő bizalmát ki kell érdemelni, nem adja előre. Kétkedő, boncolgató típus. Mielőtt magához engedne valakit, annak tesztek tucatjain kell átmennie. Gyakran érdeklődik az okkultizmus iránt, belső nyugalmához vezető utakat keresi. Sokszor látunk Skorpió nőt boszorkánynak öltözve, gyertyát gyújtva otthon, vagy éppen kártyát vetve. Szívesen hangsúlyozza szexualitását, szereti, ha dicsérik, de bizalmatlan etéren is: csak akkor dicsérd, ha valóban megérdemli, különben kivívod ellenszenvét.

Külsőségek: miután szilárd jegy, inkább zömökebb testfelépítés jellemzi, végletessége a külsőségekben is megnyilvánulhat. A tekintete minden esetben átható, csontig hatoló. Általában tele van feszültséggel, és nem szívesen lazít, mert az szerinte egyenlő a kontroll elengedésével. Arról pedig esetében szó sem lehet! Gondolkodó, elemző, gyakran ráncolja a homlokát, ezért idejekorán megjelenhetnek a küzdőráncai.

Köve: magnezit, ametiszt, topáz, gránit, ismeretlen kövek, meteoritok

Színe: piros, vörös, bíbor, fekete-fehér, kontrasztos dolgok.

Betegségei: hozzá rendeljük az orrot (melléküregek gyulladása, allergiák), a vastagbelet, végbelet (székrekedés, aranyér), prosztatát, húgyhólyagot, húgycsövet, a nemi szerveket.

Bolygója: Plútó, a hagyomány szerint a Mars
A Naprendszer legkisebb bolygója. Nagyon érdekes, titokzatos, mint a Skorpió maga. Nem tudjuk, hányadán állunk vele, a csillagfejtés a 10 figyelembe veendő égitest közé sorolja, a mai gyerekek az iskolában úgy tanulják, hogy ő „csak” egy törpebolygó, mely egy teljesen más kategória.

A klasszikus asztrológia az Uránusszal és a Neptunusszal együtt figyelmen kívül hagyja a horoszkópok elemzésénél, mert úgy gondolják, az ősi idők óta megfigyelt rendszer a 7 bolygóval tökéletesen leírta a világot, felesleges egy jól működő rendszert kiegészíteni. A modern asztrológia (vagy „csillagfejtés” - csak, hogy különbséget tehessünk) úgy magyarázza, hogy ezen 3 bolygó épp’ akkor került felfedezésre, amikor az általuk jelzett minőség kezdett megtelepedni a világban. Én is ez utóbbi elgondolás alapján értelmezem az asztrológiát. Ezért fordulhat elő, hogy a Skorpióhoz 2 bolygó van rendelve: a Mars a klasszikus asztrológia szerint, a Plútó a modern asztrológia szerint. Én a Marsot a Kosnál fogom tárgyalni, ráadásul a Plútó pedig szerintem jobban leírja a Skorpió lényegét.

A Plútó a végletek bolygója, a Mars felső oktávjaként emlegetik. Gyakran mondják rá, hogy rosszindulatú, én nem szeretem az ilyen skatulyákat, minden attól függ, hogyan értelmezzük a megpróbáltatásokat. Szélsőséges események, végletes cselekedetek indítója, hatása romboló, pusztító, de lehet építő és megújító is. Gyakran nem merünk elengedni dolgokat, mert félünk az ismeretlentől, s a megszokottba kapaszkodunk. A Plútó ezt a kapaszkodót veszi el tőlünk, ezért ijesztő a hatása. A Plútót vizsgálván értjük meg, hogy újjászületés csak halál után következhet. Harmonikus fényszögek esetén erőt, tehetséget, öntudatot, vakmerőséget kölcsönöz. A lelkierő és a tudatalatti is hozzá tartozik, jelöl hatalmat, tömegeket, mágikus dolgokat, az ember regenerációs képességét, és hogy mennyire képes az átalakulásra, megújulásra (a rombolás újjászületés miatt). Mély pszichológiai tényezőket tud elhomályosítani tudatalattinkban, így van némi megtisztító funkciója is. De hatása leginkább a hatalomra, illetve az azzal való visszaélésre, vagy az elidegenedés érzésére vonatkozik. A Plútó van hatással a halállal és az újjászületéssel kapcsolatos dolgokra is. Hajlamos alvó vulkánként viselkedni: alszik, rejtve marad sokáig, majd egyszer hirtelen kitör, rombol és pusztít, majd a romokon lehetővé teszi az új élet alapjainak felépítését.

Szervei: szaporítószervek, immunrendszer, endokrin rendszer. Autoimmun betegségek.

Féme: plutónium, magas rendszámú efemer fémek (földi körülmények közt nem léteznek).

 
Az endokrin rendszer és a bőr kapcsolata
A hormonrendszer tulajdonképpen a szervezet vegyi szabályozó mechanizmusa, úgy is mondhatnánk, hogy hírközlő rendszere. Kis katonái a hormonok, melyeknek szerepe a szervezet összehangolt működésének biztosítása. Mirigyek és sejtcsoportok termelik őket. Hatásuk szerint lehetnek helyben hatók, illetve a vérkeringéssel a célállomásra kerülő, és ott ható hormonok. Az endokrin rendszer a belső elválasztású mirigyek rendszere. A hormontermelődés szabályozása a feedback mechanizmuson keresztül történik. A receptorok a vérben keringő hormon mennyiségét folyamatosan vizsgálják, ha az általuk figyelt hormonok mennyisége lecsökken, jelzést adnak a termelésre, s amint a termelt hormon szintje eléri a kívánt magasságot, ez visszajelez (feedback) a jelzést kiadó szabályozónak. Így gyakorlatilag együttműködnek. Normál esetben a hormonok mennyisége éppen a szükséges szinten van.
A hormonrendszerhez köthető kozmetikai változások alapvetően két életkorban jelennek meg: a pubertásban és a klimaxban. A hormonrendszer betegségei, vagy problémái által okozott olyan bőrelváltozásokkal, amelyet nem tudunk e két életkorszakhoz kötni, küldjük a vendéget endokrinológus szakorvoshoz.

A pubertás
A pubertás a gyermek- és felnőttkor közötti átmenet szakasza. Egymást követő fokozatos változások sorozatából áll, melyek végül minőségi ugrást eredményeznek a nemi szervek morfológiájában és működésében, valamint az általános szomatikus fejlődésben is. Három szakaszra osztható: prepubertás (ekkor kezdődik a szexuálhormonok szekréciója), pubertás (a genitáliák morfológiai fejlődése) és posztpubertás (a nemi érettség, a lelki alkat kialakulása, és a személyiségfejlődés befejeződése). A pubertás beindulásában meghatározó tényező a GNrH (gonadotropint felszabadító hormon) szekréciója, ezáltal beindul a szexuálhormonok termelődése. A pubertásban a hím jellegű hormonok túlsúlya a jellemző.
Ez hatással van:
  • a vegetatív idegrendszerre (feszült idegállapot miatti viszketés, elpirulás-elsápadás, fokozott verejtékezés)
  • a keringésre (akrocianózis, márványozott bőr)
  • a bőrmirigyek működésére (faggyúmirigy túlműködés, akne, olajos szeborrea)
  • a mátrixsejtek működésére (szőrösödés, ha szaruképzési rendellenesség – keratosis pilaris - is fennáll, akkor egy-egy befelé növő szőrszállal is találkozhatunk). A lanugoszálak megerősödése pubertásban gyakori, de átmeneti állapot!
  • a melanociták működésére (fiatalkori szeplő)
A pubertáskorúak kezelésénél nagyon körültekintőnek kell lennünk. Egyrészt az érzelmi labilitás miatt nagyon rá kell hangolódnunk a kis vendégre, kezeljük csak a legszükségesebbeket, a lehető legkisebb fájdalommal, a legrövidebb idő alatt. Magától értetődő, hogy a tápláló, ránctalanító maszkokat kihagyjuk a kezelésből. A szőrtelenítés nagy dilemma elé állítja a kozmetikust, régen a szőkítést kántálták belénk a nagy öregek, ma már senki nem alkalmazza. Azonban érthető, hogy egy kamasz lánynak erős komplexusokat okozhatnak megerősödött lanugói, de ennek épp’ a fent említett átmeneti mivolta miatt érdemes mindig egyénileg mérlegelni, hogy milyen megoldást ajánlunk neki.

A klimax
A klimax a nőket érintő hormonális változás, melyben a hormonok egyensúlya megváltozik, s ez külső és belső változásokat idéz elő. A folyamatot a sárgatest hormon termelődésének leállása indítja (nincs tüszőrepedés), ez relatív ösztrogéntúlsúlyt okoz, s a premenopauzában vérzészavarokhoz vezet. Majd fokozatosan csökken az ösztrogéntermelés, ami végül a menstruáció elmaradásához vezet. A klimax tünetei:
hőszabályozás zavarai (hőhullámok)
érbeidegzési zavarok (migrén, vérnyomásproblémák)
vízháztartás zavarai (vizesedés)
lassuló anyagcsere (hízás)
a szövetek tónusának csökkenése (petyhüdt bőr, vizelettartási nehézségek)
pszichés zavarok (idegesség, ingerlékenység, hangulatingadozások, megmagyarázhatatlan rosszullétek)
szőrszálak megvastagodása (ajak, áll vonalában)
pigmentrendellenességek (öregkori, atrophiás szeplő, májfoltok)
kötőszöveti daganatok (fibromák, lipomák, xantomák, faggyúciszták)
ráncok megjelenése (mimikai és degenerációs ráncok)
faggyútermelés csökkenése (bőrfelszíni lipid megváltozása, bőrszárazság)
A mimikai és degenerációs ráncok nem egyforma módon alakulnak ki, s kezelésük sem hasonlít. Előbbi elnevezése magáért beszél, utóbbi a szervezet természetes öregedése (lebontó folyamatok túlsúlya) és változásai miatt alakul ki. A mimikai ráncok ellen masszázzsal, gipszpakolásokkal, az izmok lazításával küzdhetünk, mivel kialakulásukban az izmok fokozott tenziója játszik szerepet (gondoljunk csak a botox ránctalanító hatására, mely pont erre alapul, ellazítja az aktuális izmot, így simítva ki a kívánt területet). A degenerációs ráncok kezelése bonyolultabb, általában visszafordíthatatlanok, de nagy javulást érhetünk el a jól megválasztott kúrákkal. Ennek kapcsán beszélhetünk a kozmetikában alkalmazható antiageing kezelésekről.

Antiageing
A degenerációs ráncok kialakulását nagy részben a kötőszöveti változások idézik elő (papilláris réteg ellaposodása, izmok eltunyulása, kollagén és az elasztikus rostok nem megfelelő képzése a napfény DNS-károsító hatása miatt, s ennek okán a sejtközötti állomány dehidratációja). A kozmetikában használatos mélyrétegi vízhiány elnevezés tulajdonképpen a kötőszövet vízhiányát, tápanyaghiányát jelöli. A faggyútermelés csökkenése is okozhat apró, felületi ráncokat, ezért van az, hogy a szeborreás bőrök később ráncosodnak, s ezért általános a szemkörnyéki ráncok kialakulása.
A degenerációs ráncok kialakulásának okait vizsgálva kézenfekvő, hogy a megfelelő kezelési rutin az okok megszüntetésében rejlene. A papilláris réteg ellaposodása azt okozza, hogy kisebb lesz a felület, amelyen a szubpapilláris érhálózaton keresztül a tápanyagcsere létrejöhet. Kívülről kell tehát a bőrt táplálni. Itt jönnek szóba az elektrokozmetikai kezelőeljárások, hiszen a bőr védelmi funkciója révén a rákent anyagok csak kis százalékát engedi át. A bőrtápláláshoz tehát le kell küzdeni ezt a gátat. A különböző koptatásokkal (AHA savas kúrák, dermabráziós kezelések) az adott alkalmakkor pillanatnyilag jobb felszívódást érhetünk el, de nagyon figyelni kell, hogy ilyenkor védjük is a bőrt, mivel természetes védelmi vonalát eltávolítottuk. Ezért kötelező a koptató kezelések után a fényvédő krémek használata, illetve ezért szoktuk javasolni, hogy a dermabráziós kezelések után 24 órán keresztül ne menjen a vendég szennyezett levegőjű, poros helyre, szaunába, izzasztó edzésekre.

A hatóanyagok mélyebb rétegekbe juttatására az elektrokozmetikai kezelőgépek széles palettája áll rendelkezésünkre. Az iontoforézis a galvánárammal működő gépek legismertebbike, hátránya, hogy csak ionizálható hatóanyagok juttathatók be vele, illetve, hogy nagyon sok vendég nem szereti az érzést a bőrén. Az UH már jóval szélesebb körben felhasználható, vannak, akik esküsznek rá, szelíd eljárás, kellemes érzet a bőrön, arcra is, testre is használható, majdnem minden hatóanyag bejuttatható vele. Azért csak majdnem, mert pl szakmai körökben vita tárgya, hogy a hyaluronsav (melynek szerepe a bőr hidratáltságában óriási) bejuttatható-e vele, vagy sem. A legígéretesebb eljárás az elektroporáció. Az elektroporáció során megfelelő hullámhosszú elektromos impulzusokat ad le a gép, melynek következtében a sejtek áteresztőképessége átmenetileg megváltozik. Ilyen módon a hatóanyagok közvetlenül a sejtekbe juttathatók. Miután a bőrbarriert ezzel a módszerrel durván leküzdjük, így alapvető fontosságú, hogy steril, tiszta hatóanyagokkal dolgozzunk, steril körülmények között. Különböző hatóanyagok állnak rendelkezésünkre, ezekből koktélokat is keverhetünk, de azt tartsuk szem előtt, hogy egy-egy koktél 2, max. 3 hatóanyagot tartalmazzon, máskülönben a koktélban annyira kicsi lesz az adott egyes hatóanyagok koncentrációja, hogy azoktól nem sok hatást várhatunk. Az elektroporációt nevezzük más néven tű nélküli mezoterápiának. Ha arra adjuk a fejünket, hogy ilyen gépet vásárolunk, akkor alaposan nézzünk utána a kínálatnak, s annak, melyik gép mit tud, mert rengeteg gépet árulnak tű nélküli mezoterápia néven, de csak kevés az, amely valóban elektroporátor. A vásárláskor figyeljük meg a kezelőfejet, az nem lehet sima, mindenképp kellenek lenni rajta kis félgömbök (esetleg apró sokszögek). Másik fontos szempont, hogy az elektroporációhoz nincs szükség indiferens elektródára. Az utolsó és mindent meggyőző bizonyíték egy próbakezelés után látszik. Ugyanis a kúra már az első kezelés után is látványos eredményt ad. Persze, maradandó eredményhez több kezelésre lesz szükségünk.

Ha beszéltünk tű nélküli mezoterápiáról, akkor gondolhatjuk, hogy van tűs mezoterápia is. Ennél az eljárásnál a tűk nyitnak csatornákat, s ezeken keresztül juttathatók be - a szintén szigorúan steril – hatóanyagok. A tűs mezoterápia a sejtközötti térbe juttatja a hatóanyagokat, nem a sejtbe, de előnye, hogy a sérülések miatt a bőrt öngyógyító folyamatainak beindítására késztetjük. A folyamat során a bőr kollagéntermelése fokozódik, s ezzel tudjuk a kötőszövet rugalmasságát és hidratáltságát visszaszerezni. A tűs mezoterápia igen nagyszerű és olcsó alternatívája a dermaroller. A dermarollerrel végzett kezelés alatt is fecskendezhetünk steril hatóanyagot a bőrre, de a kezelés célja itt is a kollagéntermelés fokozódása. A kollagéntermelés azonban idő- és tápanyagigényes folyamat, tehát az eredményt sem azonnal látjuk, hanem az fokozatosan alakul majd ki néhány hét, hónap alatt. Fontos a megfelelő táplálkozás, fehérjék, aminosavak, vitaminok, elsősorban C-vitamin megfelelő mennyiségű fogyasztása.

Hogyan bánjunk egy Skorpióval a kozmetikában?
Megtanultuk, hogy a Skorpió eredendően bizalmatlan. Ha úgy fogadod, mint egy régi barátot, bizalmaskodva, akkor örökre elveszíted. A bizalmát meg kell szerezned, azért meg kell dolgoznod. Szereti a karakteres színeket, pirosat, feketét, őt a fehér, szűzies kozmetikával ki lehet kergetni a világból. Szeretni fogja a kozmetikádat, ha azt valami misztikus köd lengi be, füstölőkkel függönyökkel, egzotikus teákkal, titkos sarkokkal, esetleg, ha kiegészítő szolgáltatásként kártyavetés, vagy ezoterikus dolgok vannak. A kezelések tekintetében ajánlhatsz neki bármit, mert bátor és bevállalós, sőt, talán tudat alatt kicsit keresi is a szenvedést az életben, tehát a szúrásos kezeléseket, dermarollert, vagy a galvánáramos kezeléseket bátran beajánlhatod neki. Ha kozmetikusok végezhetnének sajátvér-terápiát, akkor ő biztosan vevő lenne erre. A kitartásával nincs gond, mehetnek neki a kúrák is.

A Skorpió sminkje
A Skorpió szereti hangsúlyozni a szexuális kisugárzását, így a sminkben is ilyesmit kell neki készíteni. A szemek mindig hangsúlyosak, általában a szemöldök is. És hiába alapvetés, hogy mindent nem hangsúlyozunk egy arcon, de mégis, a Skorpió talán az egyetlen, akinek mehet a vérvörös száj a füstös szem mellé. És hidd el, ő viselni is tudja! Nem feltétlenül közvetlen típus, azt láttuk, de szívesen veszi, ha külsejével feltűnést kelt, addig, amíg oda nem mennek hozzá barátkozni. Úgyhogy mehet neki minden, ami csak a fantáziádból kitelik, markáns színek, tus, piros szájfény. Legyen végletes, jöhet minden, kivéve a minimál-, natúr-, vagy pasztell sminket.

 Miháldy-Ruff Angéla

 





KOZMETIKUSOK HOZZÁSZÓLÁSAI

E-mail

Jelszó

Emlékezz rám



SZAVAZÁS
Milyen témáról szeretnél olvasni a Kozmetikus Portálon?

  Arc és testkezelések

  Smink

  Masszázs



KP AJÁNLATOK!
 
A Kozmetikus Portálon keresztül elérhető ajánlatok!


FORGALMAZÓK
 
Válaszd ki, melyik céggel érdemes együtt dolgozni!




 

Rólunk | Kapcsolat | Gyakran feltett kérdések | Forgalmazók listája | Jognyilatkozat | Médiaajánlat
©Kozmetikus Portál